MártásokAz oldalon 15 recept található. |
Fehérmártás
Típus: Mártások
Hozzávalók: 6 dkg vaj, 4 dkg liszt, S dl víz, 1 tojássárgája,
ij2 citrom leve vagy 1 evőkanál ecet, só és törött fekete
bors. Megmelegítünk 3 dkg vajat, belekeverjük a lisztet, majd
azonnal felengedjük vízzel vagy húslevessel. Megsózzuk,
megborsozzuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd gyorsan addig
keverjük, amíg meg nem sűrűsödik. A tűzről levéve
beletesszük a maradék 3 dkg vajat és a citromlevet vagy az
ecetet. Felhasználható: spárga-, karfiol-halételek és húsok
mellé.
Sajtmártás
Típus: Mártások
Hozzávalók:
-1-2 evokanál liszt -2-3 dl tej -kevés vaj -1/2 fej vöröshagyma
-1-2 gerezd fokhagyma -só,bors, szerecsendió -és persze sajt
ízlés szerint
Egy kevés vajat, vagy olajat ki hogy szereti felforrósítunk,
az apró kockára vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk és
hozzáadjuk a fokhagyma gerezdeket is(préselve) beleszórjuk a
liszet és mintha rántást készítenénk megpirítjuk.
Beletesszük utánna a fuszereket, só, bors, szerecsendió. Amíg
ezt csináljuk kicsit kihul a liszt és felönthetjük a tejjel.
Ezután visszatesszük a gázra és ha kell olykor tejjel hígitjuk.
Ha kb. mártás suruségu akkor a reszelt sajtot is beleszórjuk
és összeforraljuk.
Vadászmártás
Típus: Mártások
Hozzávalók: 10 dkg gomba, 5 dkg vaj, 4 kisfej vöröshagyma, 1
dl fehérbor, 2,5 dl barnamártás, 1 evőkanál paradicsomszósz,
2 kávéskanál apróra vágott petrezselyemzöld és tárkony. A
forró vajban megpároljuk a vékonyra szeletelt gombát, majd
beletesszük a finomra metélt hagymát. Egy perc múlva hozzáadjuk
a fehérbort, és addig főzzük, míg mennyisége a felére be
nem sűrűsödött. Elegyítjük a barnamártással és a
paradicsompürével, néhány másodpercig főzzük, majd zöldpetrezselymet
és tárkonyt adunk hozzá. Felhasználható: vadhúsokhoz és
felvágottakhoz.
Besamel mártás
Típus: Mártások
Hozzávalók:
2 evokanál margarin, 2 evokanál liszt, 3 dl tej, 1 tojássárgája,
só, bors.
A margarint egy tálba tesszük és 1 percig 200 W-on
felolvasztjuk, majd
belekeverjük a lisztet és 2 percig 500 W-on fozzük. Ezután
hozzáadjuk a tejet,
összekeverjük, és további 3 percig 500 W-on felfozzük. Az edényt
kivéve a
mártást megfuszerezzük, hozzáadjuk a tojássárgáját és az
egészet finom masszává
keverjük és újabb 1 percig 500 W-on összefozzük.
Ezt a mártást további fozéshez kötoanyagként, illetve egyes
tésztafélékhez
ajánljuk.
Mustáröntet
Típus: Mártások
Hozzávalók: 10 dkg mustár, 2 dl olaj, 1 dl fehérbor, sóska,
fekete bors, só A mustárt a fűszerekkel jól kikeverjük, és
lassan hozzácsepegtetjük az olajat, míg sima, bársonyos öntetet
nem kapunk. A sóskát megmossuk, megtisztítjuk, és nyersen leöntjük
a mustáröntettel. Ebbe beleöntjük a bort, és elkeverjük.
Halételekhez való.
Mustármártás
Típus: Mártások
Egy-két evőkanál mustárt összekeverünk egy evőkanál
borecettel és reszelt vöröshagymaval, egy csipet cukorral meg
worcester-mártással ízesítjük.
Paradicsommártás grillezett húsokhoz
Típus: Mártások
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál
őrölt mandula 1-2 evőkanál cukor, 2 evőkanál szójaolaj, 3
evőkanál tejszín, őrölt zöldbors, só Elkészítése: A
paradicsomokat mártsa forró vízbe, héját húzza le, majd
turmixolja pépesre. Tegye bele a zúzott fokhagymát, az őrölt
mandulát, és a szójaolajt. A tejszínbe keverje el a zöldborsot,
adja a paradicsomléhez. Végül sóval, cukorral ízesítse. Jól
keverje össze majd behűtve, érlelje néhány órát.
Grillezett kolbászhoz, csirkéhez kitűnő.
Gombamártás
Típus: Mártások
Hozzávalók: 1 kg vagy 3 üveg konzerv gomba, 2 dl tejföl, 2 dl
tejszín, 1 dl tej 1 közepes fej (vagy két feleakkora) vöröshagyma,
2-3 kanál liszt, némi olaj, só, fekete bors, majoránna Elkészíteni
holt egyszerű, nagyon finom és sok mindenhez jó. Én például
sonkával Vagy sült hússal töltött palacsinta mellé is ezt készítem,
a rizses dolgok, pedig direkt ezt kívánják. Némi olajon pirítsd
meg a fölaprított hagymát, tedd rá a fölaprított gombát.
Kevés só, bors, majoránnaízesítéssel, kevergetve süsd 10-15
percig. Közben készítsd el a habarást: 1 pohár tejföl, 1
pohár tejszín, 1 dl tej, 2-3 kanál liszt, ezt jól turmixold
össze. Ha megsült a gomba, öntsd rá a habarást, és az egészet
forrald fel. Miután felforrt, akkor látod, milyenre sikerült
az állaga. Ha túl sűrűnek látod, önts hozzá egy kis tejet,
és újra forrald föl. Ha túl hígnak látod, készíts egy kis
tejes lisztes habarást, ezt öntsd hozzá és forrald fel újra.
Ha nem látod, hogy túl sűrű vagy túl híg, vegyél föl szemüveget.
Egyébként teljesen mindegy. A sűrű gombamártás pontosan
olyan ízű, mint a híg. Később úgyis besűrűsödik.
OLASZ MÁRTÁS
Típus: Mártások
HOZZÁVALÓK: 40 dkg darált sertéshús, paradicsomszósz vagy
?lé, vöröshagyma sárgarépa, vegyes zöldség, zeller, gomba
FŰSZEREK: só, fekete bors kakukkfű, szerecsendió, stb. E L K
É S Z Í T É S: A karikára vágott hagymát kevés zsiradékon
megdinszteljük. A sárgarépát, fehérrépát, zellert
lereszeljük, hozzákeverjük a hagymához, és együtt tovább pároljuk,
(amíg a répa kiadja a színét.) Eztán hozzáadjuk a darált húst,
a gombát és a fűszereket. Rövid ideig együtt pároljuk, majd
a paradicsomlét is hozzáöntjük. Végül szósszá főzzük.
Aioli mártás
Típus: Mártások
Hozzávalók: 4 gerezd fokhagyma, 2 tojássárgája, 1/2 citrom
leve, 1 mokkáskanál mustár, 2 dl olaj, só, törött fekete
bors Alaposan összetörjük a fokhagymát, és simára keverjük
a tojások sárgájával. Vékony sugárban állandó keverés
mellett hozzáadjuk az olajat, majd sóval, borssal, mustárral
és citromlével ízesítjük.
Pikáns barbecuemártás
Típus: Mártások
3 ek apróra vágott hagyma, 2 ek vaj, 2 ek cukor, 2 ek ecet (5
%-os), 1 ek worchester szósz, 4 ek citromlé, 2 dl ketchup, 5 ek
apróra vágott zeller, 1 tk mustárpor, 2 tk só, 1 tk bors.
A vajat egy serpenyoben felolvasztom, ebben enyhén megaszalom a
hagymát, majd az összes hozzávalót beletéve negyed óráig
kis lángon párolom.
Nápolyi mártás
Típus: Mártások
Hozzávalók: 2 dl ketchup, 1/2 dl vörösbor, 1 csokor tárkony,
néhány szál összevágott friss bazsalikom, 2-3 gerezd tört
fokhagyma, só, törött fekete bors, késhegynyi babérlevélpor
A hozzávalókat összekeverjük és jól záródó üvegbe néhány
napra a hűtőszekrénybe, tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Elzászi mártás
Típus: Mártások
Hozzávalók: 1,5 evőkanál ecet, 2 tojássárgája, 1 kávéskanál
víz, 20 dkg vaj, só, törött fekete bors. Egy kis lábasban
melegítve elpárologtatjuk a megborsozott ecetet annyira, hogy
egy kiskanálnyi maradjon csak belőle. Amikor már kihűlt,
belekeverjük a tojássárgáját, a sót és a vizet. A lábast
60 fokos vízfürdőbe állítjuk, s takaréklángon addig keverjük,
amíg a mártás be nem sűrűsödik. (Felforrnia nem szabad!)
Ezután levesszük a tűzről, apránként hozzáadjuk a vajat,
és simára keverjük. Egy-két evőkanál tejföllel is dúsíthatjuk.
Tálalásig tartsuk meleg vízfürdőben. Felhasználható:
halakhoz, spárgához és karfiolhoz.